
Az előzetes tervekkel ellentétben nem a Kincsem Parkban, hanem a budapesti Körcsarnokban rendezik meg a Sose halunk meg című musical országjáró turnéjának első előadását.
Ajánlónkban állandó vagy rendszeresen ismétlődő programokat nem szerepeltetünk. A szervezők a programváltozás jogát fenntartják, az esetleges gépelési hibákért felelősséget nem vállalunk!

Az előzetes tervekkel ellentétben nem a Kincsem Parkban, hanem a budapesti Körcsarnokban rendezik meg a Sose halunk meg című musical országjáró turnéjának első előadását.

Szeptember 4. Veterán Börze, Veterán autók és motorok találkozója
Helyszín: Interspar parkoló

Szeptember 17-ig. „Csipkék a múltból”
Intercisa Múzeum
Rendkívüli nyitva tartás: K-P: 10-17 óráig
V: 14-18 óráig
Szombat, hétfő: szünnap

Gárdony
Rendezvény kezdete:
2010. július 23., péntek
Rendezvény vége:
2010. július 25., vasárnap

A Nemzetközi Motoros Találkozó Polgárdiban, a Kastélykertben minden évben megrendezésre kerül. Koncertek, ügyességi versenyek, vetélkedők, motoros bemutatók és színes program várja az érdeklődőket, elsősorban a motorokért rajongókat.

2010. július 10., szombat V Party Plus programok nyolc egymást követő szombaton megrendezésre kerülő, tematikusan szerveződő produkciók, az igényes nyár esti kikapcsolódás és felhőtlen szórakozás, bulizás ötvözetében.

Az augusztus 15-20. között megrendezendő folklórfesztiválra többek között a Burját Köztársaságból, Costa Ricából és Sri Lankáról, érkeznek együttesek, s adnak ízelítőt hazájuk néptánckultúrájából.

Rendezvény kezdete:
2010. július 2., péntek
Rendezvény vége:
2010. július 4., vasárnap
Az Extreme Rendezvényügynökség és a Traffic BTL Kommunikációs Ügynökség idén harmadik alaklommal rendezi meg nyári, interaktív márkatáborát. 2010-ben a következő 3 fő témakör köré szerveződnek az előadások, workshopok: közösségi média, nemzetközi és hazai marketing, marketing és értékesítés kapcsolata.

Csillagsétány a múzeumok éjszakáján címmel 12 székesfehérvári, illetve Fejér megyei intézmény összefogásával érdekes, színes, látványos programsorozatot rendeznek szombaton Székesfehérváron, Nádasdladányban, Pákozdon és Fehérvárcsurgón.
Székesfehérvár: Fejér Megyei Művelődési Központ, A Szabadművelődés Háza, Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház, Szent István Király Múzeum, Vörösmarty Színház, Cinema City Alba Plaza, Tourinform, Fejér megyei múzeumai, Alba Regia Táncház, Székesfehérvári Városi Könyvtár, Kodolányi Főiskola
Dunaújváros: Kortárs Művészeti Intézet, Munkás Művelődési Központ, Bartók Kamaraszínház, Dózsa Mozicentrum, Dunaújvárosi Főiskola, József Attila Könyvtár
Velence: Velencei-tó
Dunaföldvár: Városi Művelődési Központ,
Bicske: Petőfi Művelődési Központ
Mór: Radó Antal Könyvtár és Művelődési Központ
Sárbogárd: Városi Művelődési Ház
Polgárdi: Városi Könyvtár és Művelődési Ház
TV, mozi, színház, fesztivál, koncert, kiállítás...
- Hirdetés -